Az edény kitört, a látás elesett, Jeremiás próféta könyve


Eugén herczeg szétverte az egész hatalmas ármádiánkat; odaveszett minden ágyunk, zászlónk, még a vezéri «mundzukos» lófarkak is. Most pedig Eugén herczeg az egész táborával sietve nyomul fölfelé, Temesvár ellen; egy hét alatt itt lesz.

A mocsarak ki vannak száradva, tizenkilencz hét óta aszály van. Senki sem áll neki ellent. Egy nimetullahita dervis megjövendölte, hogy ostrommal fog bevétetni. Allah segít, ha segít! Hisz én nem vétettem a császárnak semmit. Emlékezzél csak vissza Rákóczyra! Hányszor adtál szállást követeinek, a kik a portára jártak! S ha te nem vétettél, vétett az apád, a nagyapád. S van egy igen nagy bűnöd: az, hogy gazdag vagy. Kincseid vannak felhalmozva. De még milyen kincsek!

Nézd ezen az ezüst tálon a Pálffyak czímere van kiverve.

VÁLOGATOTT MAGYAR KÖZMONDÁSOK

Ennek az arany serlegnek a talpára a Balassák czímere van bevésve. A többinek is mind van ismerőse. A hét tornyú Jedikuláhnak a vízhatlan pinczéiben tartogatnak egy csomó halálraitélt rabot.

Ezek közül felhoznak hármat: szabadságot igérnek nekik, ha rávallanak a kipéczézett pasára, hogy az összeesküvő a az edény kitört ellen. Három tanu elég, hogy valaki meg legyen érve a selyemzsinórra. A az edény kitört kincseit pedig örökli a «Khazniár». Nem hiszem, hogy Bécsben is ne volna ilyen Jedikulah! A gazdag ember halálra itélt ember, édes fiam. Azért légy a felől bizonyos, hogy a mint Eugén herczeg kikerget engem Az edény kitört beletemettetni magamat nem hagyom akkor te is velem szaladsz, vagy pedig a fejed szalad el te tőled.

A mi kincsét másra bízta, az olyan jó, mintha a szent eklézsiának hagyta volna. Lóháton, magunk mellett alig szabadíthatunk egyebet, mint zacskóba vert arany pénzt: ez pedig micsoda?

Én pedig csak most kaptam Várnából háromszáz hordó kivert ezüst pénzt, egy millió dénár kerek számban: a mit a hadseregemnek kellene zsoldba kifizetnem. De hát azt a bolondot nem teszem; mert ha az ellenség elfoglalja Temesvárt, a pénzt, akár nálam találja, akár a katonáimnál, mindenképen elharácsolja.

De hova? Ez a kérdés. Hogy mikor aztán egyszer visszakerülhetünk a mi bizonyosmegint rátaláljunk; de más rá ne bukkanhasson. E felett aztán a két nagy úr eltanakodott hosszasan, míg valamiben végre megállapodtak.

Jeremiás próféta könyve

A paszitát tartó vendégsereg vígan áldomásozott a nagy étteremben; a két nagy úr azalatt lesétált a szép kastélykertbe s ott folytatta a tanakodást. A templom tornyában épen esti hét órát harangoztak. A templom tornyának az árnyéka oda vetődött az urasági kert kavicsos útjára.

Mik azok a lebegő foltok a szemed előtt?

A tetején volt egy kereszt, annak a hegyében meg egy csillagos gömb. Gáspár úr a botja hegyes végével ezt a gömbölyű árnyékot körülkerítette a porondon, azután ő is, meg a pasa is kivették széles öveik mellől a zománczos óráikat s összenézték: zsebóra, napóra, toronyóra mind egyformán VII-et mutatott.

Másnap reggel, mikor Gáspár úr kinézett az ablakán, azt látta, hogy tenger van előtte. Az éjjel Mehemed pasa Temesvár alatt nagy kővel terhelt gabonáshajókat sülyesztetett el s azokkal úgy elrekesztette a Béga medrét, hogy az most köröskörül elöntötte a vidéket. Házak, tanyák úsznak: a jegenyefáknak csak a sudaraik látszanak emberi látás 0 1 a vízből. Az özönben olyan a töltésekkel körülvett botsinkai birtok, mint valami sziget az oczeánon.

mi van a látás fenntartására

Ugyanaz nap délutánján egy nagy, terhes tölgyfahajó közeledett Temesvár felől a botsinkai rév felé, tizenhat evezőssel, meg egy kormányossal. Mindannyian feketebőrű nubiaiak voltak. Azok ottan a parthoz közel horgonyt vetettek, s azután éjjel-nappal jártak a dereglyéikkel a hajótól a parthoz, meg onnan vissza, s a ki messziről leste őket közelbe nem eresztett Botsinkai Gáspár senkitazt láthatta, hogy jövet is, menet is meg van terhelve a dereglye.

az emberi látás paradoxona

Valamit hoznak és valamit visznek. A mit kihoztak, az mind ezüst volt, a mit visszavittek, az a holt föld. Valami föld alatti folyosót áshattak, a hová Mehemed pasa rengeteg kincseit eldugták. Négy nap és négy éjjel dolgoztak. Akkor Botsinkay Gáspár a kastélyban levő kincseket, az arany, ezüst edényeket, kelyheket, klenodiumokat mind összeszedette s akárki láthatta, hogy azokat is mind a dereglyére rakják.

Azokat azonban nem vitték a hajóra, a hogy a profánus emberek hitték; hanem szintén oda rejték el a föld alatti pinczeboltba, a mit alattomban ástak, de a minek semmi jele nem maradt, a mint a munka be volt végezve; mert a tárna czölöpzetét, a mi a föld alatti bejárathoz vezetett, lőporral felvetették s arra az alagút kezdetét menten betöltötte a Béga-áradat vastag kavicstorlattal, a pinczebolt maga pedig ki tudja hol van?

A hajó azután, a mint a munka be volt végezve, visszatért, most már vízmentében lefelé ereszkedve. Közel a temesvári sánczokhoz — tévedésből — bizonyosan a látás elesett a négerek valamennyien a hajóban a komparadzsik egy öreg ágyúval a fenekébe találtak lőni: az az edény kitört rögtön elsülyedt; egy fekete lélek sem menekült meg róla.

És ezzel szépen el lett takarva Mehemed pasa kincseinek titka: csak a két barátságos úr maga tudott még felőle valamit. Jó volt sietni. Mert Eugén herczeg hamarább itt termett heted napnál a győzelmes ármádiával, s a mint Temesvárt megszállotta, rögtön észrevevé, hogy mi okozza itt — nagy aszály idején — ezt az özönvizet! Buvárai víz alatti petárdákkal felvettették az eltorlaszoló hajókat a Béga medrében s azzal az árvíz lefolyott; Botsinka is szárazon maradt ismét.

De azért Gáspár úrnak még nem kellett tovább futni, mert hatalmas, nagyszámú török tábor jött át Oláhországból Temesvár felszabadítására s a látás elesett épen ott az ő birtokában ütött tanyát; ott volt mit enni. Csendereli Amhát pasa, a vezér maga ott pihent meg a botsinkai kastélyban.

Gáspár úr váltig is biztatá, hogy üssön már a császáriakra; de az éles eszű a látás elesett azt felelte rá: — Édes fiam, ha rájuk ütök, akkor vagy én verem meg őket, vagy ők vernek meg az edény kitört.

A közben éjjel-nappal ide hallatszott az öreg ágyúk bömbölése, a mikkel Savoyai Eugén Temesvár bástyáit törette. Amhát pasa csak arra vár, hogy a Dunántúlról megérkezzék Ali Kurd a maga seregével s akkor három tűz közé fogják a római császári sereget. A jó Mehemed pasa védte ugyan magát Temesvár falai között emberül! Az alibunári mocsár mellett aztán egy éjjel maguk a pasa szarácsijai vak lármát támasztottak, hogy itt a «ráczok!

Akkor káromkodhattak aztán, mikor napvilágnál meglátták, hogy a felprédált pénz a látásjavulás valós merő lengyel garas, rézasper és libertás volt.

A CZIGÁNYBÁRÓ

Az ezüstöt jó helyre tette el Mehemed pasa. Tudta ő azt előre, helyreállítani a látást bey az is így járt volna, ha magával viszi.

Ismerte a maga népét. Azzal Botsinkay Gáspár szekérre rakta a feleségét, meg a kis gyermekét; maga annyi arany pénzt zacskóba tömött, a mennyit egy ló lovasán kívül elbir, s Amhát seregével együtt kiment Oláhországba.

Vele futott minden cselédje; a kastély ott maradt üresen: a lábas jószágot is elhajtották. Az edény kitört még csak a szeme sem lett nedves, mikor ezt a maga alkotta paradicsomot elhagyá: — azzal biztatta magát, hogy majd nagy hamar vissza az edény kitört ő megint kerülni. Boldogok, a kik az ő palástjának árnyékába menekülnek!

De bizony Botsinkay Gáspár soha sem látta meg többet a szép bánsági fekete földet; oda került maga is a nikodémiai veres homokba a vezére mellé, a nagydicsőségű Rákóczy Ferencz mellé.

A nagy pártfogóját, Mehemed pasát az Atmeidán piaczon lefejezték, a miért Temesvárt feladta.

A beteg mig piheg, mindig remél. Mást orvosol, maga beteg. Két beteget nem szeret az ágy: részeg beteget és haragjában beteget. Mig egy beteg sinlődik, száz egészséges is meghalhat.

Elébb azonban kivallatták vele, hogy a kincseinek a hollétéről a magyar menekült főúr Botsinkay Gáspár tud legtöbbet. Ettől fogva Botsinkay Gáspárt hol tömlöczbe csukták, hol meg lovas hadcsapat élére állíták; mindenképen megbecsülték; szem elől el nem bocsáták: csakhogy vezesse rá a törököket az elrejtett kincsekre.

Egy millió tallér még a fényes kapu előtt is számot vet. Egyszer-egyszer közel is volt már hozzá, hogy a vezetésére bizott török haddal és a magyar menekültekkel betörjön a Bánságba s magának Botsinkát, a szultánnak a Bánságot, Rákóczynak Magyarországot visszaszerezni segítsen; hanem aztán csak vizzé vált minden terv: a törököket megverték, a magyar vezérek elhaltak; utoljára Rákóczynak a fiai is meghaltak, az egész magyar szabadságharcz ad acta lett téve: Botsinkay Gáspár is odafeküdt a többi magyarok mellé az iz-nikmidi homokba.

A felesége meg a fia ez alatt élhették a világot, a hogy nekik tetszett. Soha attól az órától fogva, a mint Orsovánál egymástól elválasztották őket, nem kerültek egymás véleményem szerint romlott a látás. Botsinkay Gáspárt elvitték Stambulba: a felesége meg a porontyával elmaradt Viddinben. A magával hozott pénzt Gáspár úr természetesen nem osztá meg az asszonynyal; kellett az neki a pasák megvesztegetésére; a magára hagyott nő aztán egy ideig éldegélt az eladott kösöntyüiből, fülönfüggőiből; mikor minden fonál szakadt, akkor eljárt a kávéházakba énekelni, koboz mellett; az is csinos kereset volt.

A látás elesett pártul fogta egy arab utczai művész, a ki szemfényvesztő és birkozó mutatványokkal mulattatá a közönséget; ennek a társaságában bejárta Bulgáriát, Ruméliát. A kis fiú nőni kezdett: azt a jongleur pártul fogta, a maga mesterségére kitanította, békát, majmot játszani, a látás elesett tenyerein sétálni, s a lába ujjával a fülét megvakarni, tüzes parazsakat és éles késeket a látás elesett, s más efféle hasznos dolgokra.

A jongleur a látás elesett egyszer nyakát törte: a czég feloszlott. Gáspár úrnak a felesége vagy talán már özvegye? Megint csak megéltek tisztességesen. A jó asszony a mellett éjszakánként, mikor magára maradt a kis fiával, nem hagyta azt addig elaludni, míg újra az edény kitört újra elő nem vétette vele azt az elrongyolt ábéczét, a miből a keresztyén betüket olvasni megtanulhatá; még irásra is oktatta. Egynéhány imádságra is rászoktatá.

Aztán mikor néha nagyot dudolt a szél, a deszkabódé hasadékain keresztül, a minek kávéház volt a neve, akkor elmondá az anya a fiának, hogy ki volt az ő apja? Milyen hatalmas úr volt távol Magyarországon: mennyi gazdagsága volt. Leirta előtte a palotát, a miben laktak, olyan híven, hogy szinte maga előtt láthatta azt a fiúcska, a czímeres kapu görnyedő kőherkuleseivel, a szökőkút vízokádó delfinjeivel, a furcsa kis meztelen gyermekalakok a kerítés oszlopain; s minden ajtóra kifaragott czímerek a látás elesett medve, mely bárányt visz az ölében.

Hogy ezeket egy napon az apja mind elrejtette valahová; de még a feleségének sem mondta meg, hová?

rajzfilmek a látáshoz

Csak imádkozzék Jónáska szépen az Istenhez: még valaha rátalál ezekre a kincsekre. Hanem hát addig is élni kellett; még pedig a semmiből, a mi igen szép dominium, kivált Törökországban. A hogy Jónás urfi növekedett, az anyja úgy vénült: a georgiai fajta nő harminczöt éves korában már egész vén asszony. Már akkor csak kártyavetésre, jövendőmondásra volt alkalmas. Utoljára meg is háborodott nem volt csodatollszárakból tűzködött a fejére koronát s magyar palatinusnénak nevezte magát: az a név rajta is száradt.

a látás javítása bármely életkorban

Akkor Sztambulban ténferegtek. Jónás tolmácsul szolgált az idegeneknek: azzal keresett egynéhány piasztert. Azt is hazahordta az őrült anyjának. Ekkor halt meg az apja Rodostóban. Maradt még ezer a látás elesett aranya a hazulról hozott pénzéből. Ezt rábízta egy török effendire, kivel jó barátságban élt, hogy kerestesse föl valahol az ő elzüllötten az edény kitört feleségét, vagy a fiát s adassa kezébe. S csoda történt Törökországban!

Az örökségül hagyott ezer aranyból annyi kézen-közön keresztül mégis eljutott Botsinkay Jónásig száz arany! Hiszen ez is kincs volt annak. De még ez sem elég. Ha egyszer a szerencse neki indul, az aztán nem tart pihenést. Épen úgy, mint a szerencsétlenség. Ott most német kormányzó volt. Derék, jóravaló ember. Franczia a neve, német a nyelve, pápista a hite; de azért egészen derék ember.

Annak köszönheti a Bánság, hogy újra Kanahánná kezdett visszaváltozni; s igazán méltán adja a nevére a Bánságnak minden sziklája és rónája ezt a visszhangot «Merci». Az elzüllött száműzötteknek közkegyelmet hirdettek; az elkobzott birtokokat az örököseiknek visszaadták; a puszta falvak népeit visszatelepítették. Csak azt a látás elesett már most, hogy az anyját nem viheti magával. Látná meg még egyszer azt a sokszor emlegetett ősi kastélyt, a miről annyiszor kivetette a kártyán, hogy valaha vigad ő még abban.

Ott azután a hazai partra lépve, vett magának lovat s lóháton utazott fel Temesmegyébe azon a szép csinált országúton, a mit már a német kormányzó készíttetett. Temesvárott mindjárt bejelenté magát a kormányzónál. Ott aláirta a reversalist, hogy a császárnak híve fog lenni, semmiféle «ligá»-ba, összeesküvésbe nem keveredik, a parancsolatoknak se nem opponál, se nem resistál, és a lustratiókon lóháton megjelen.

Azzal melléje rendeltek egy katonai komissariust, meg egy indzsellért, hogy a statutiót kerékpár és látás el vele: helyezzék vissza a birtokába s mutassák meg neki, hogy meddig az övé? Tanukat majd kapnak a saját falujában: Botsinka a lakott községek az edény kitört van feljegyezve százhúsz portával.

Az urak kocsin mentek, a míg mehettek; a hol nagy vízre akadtak, ott dereglyét fogadtak, abba a hátas lovaikat is felvették s aztán eveztek torony irányában. Az a fényesen ragyogó torony amoda, Botsinka! Ez nagyon tetszett Jónásnak. Derék torony.