Rajzoljon asztalt a látáshoz


Szándékosan használom itt az idézőjelet, hiszen a Vakok Iskolája negyedik osztályától rajz néven bevezetett tantárgyat valójában inkább geometriának hívtam volna. Aztán, ahogy Marek professzor tapasztalatait, az általa megismert vak gyermekek rajzaihoz fűződő történeteit hallgattam, számos további gyermekkori emlékem bukkant fel.

Válts nézőpontot

Amikor a negyedik osztály elején megkaptuk az órarendet, amiben a rajzóra is szerepelt, én tényleg azt hittem, hogy rajzolni fogunk. Mármint úgy, ahogy én akkoriban rajzolni szoktam: embert, fát, házat, kutyát, virágot, felhőt, sokmindent.

Arról persze nem gondolkodtam, hogyan is lesz ez, ezt meghagytam a tanároknak. És persze nem így lett. Kissé szomorúan konstatáltam eleinte, hogy itt bizony aligha lépünk túl a vonalak, négyzetek, téglalapok, háromszögek és körök világán, de hamar meghozta a kedvemet mindehhez az egyszerűbb rajzolási és szerkesztési feladatokban rajzoljon asztalt a látáshoz jó teljesítményem.

Később, mikor már a körző használatát és a valódi geometriai feladatokat gyakoroltuk, nem bántam igazán, hogy nem képeket alkotunk. Fogalmam sincs, mikor, hogyan és leginkább miért kezdtem el rajzolni.

Nem tudom, kinek lehetett az ötlete először, hogy ceruzát vagy inkább zsírkrétát adjon a kezembe, de egészen korai emlékeim között is vannak olyanok, amikor zsírkrétával összefirkálom a mesekönyvek üres belső borítóját, néha még a teleírt oldalakat is, a képeket viszont soha.

Emlékszem, mikor első rajzoljon asztalt a látáshoz íróasztalomon, amit a biztonság kedvéért teljesen beborítottak nagy ív papírokkal, bizonytalanul firkálgattam, mikor a nagymamám konyhájában olyan lelkesen rajzolgattam, hogy még a hokedli festett lapját is összefirkáltam, vagy mikor a játszótéren talált fehér krétadarabbal húztam néhány vonalat az aszfaltra.

A krétával rajzolás egyébként mindig is különösen vonzott, még tizenévesen is igazi boldogság volt az iskolai táblára írni vagy rajzolgatni, főleg mikor egy-egy darab színes krétát is találtam az osztályteremben.

Az első állítólag értelmezhető rajzom többek elmondása szerint egy nagyon színes kakas volt, amit egy óvodában töltött napon alkottam. Valószínűleg eszem ágában sem volt éppen kakast rajzolni, de valahogy mégis az lett belőle, legalábbis a felnőttek azt láttak benne. De színes volt, nekem pedig ez volt a lényeg. Nem tudom, rajzoljon asztalt a látáshoz kötöttem életre szóló barátságot a színekkel, de az biztos, hogy már óvodásként is megszállottan gyűjtögettem a szép színes zsírkrétákat, egy-egy különleges rózsaszín vagy lila számomra igazi kincs volt.

Ezt az élményt csak fokozták a később megjelent és elképesztően élénk színű filctollak, a színes ceruzákkal viszont rajzoljon asztalt a látáshoz voltam jóban, mert csak túl vékony vonalat lehetett velük húzni és a színeiket is halványnak találtam. Talán meglepő, de számomra a rajzolás azon kevés tevékenység egyike volt, amellyel elég jól tudtam kapcsolódni ép látású társaimhoz.

Unokatestvéreimmel órákon, napokon át rajzolgattunk, egyetlen nyár alatt akár több füzetet is megtöltöttünk egyszerűbb vagy bonyolultabb alkotásainkkal. Nem csak szokványos Eroshevsky szemvizsgálat voltak, néha képregény módjára több oldalon keresztül rajzoltunk le egy-egy rövid mindennapi történetet, de volt, hogy csak kockás lapot színeztünk, sorozatban pillangókat rajzoltunk, minél színesebbet és minél különlegesebbet, annál jobb rajzoljon asztalt a látáshoz.

Az osztálytársnőim emlékkönyvébe is rajzoltam, kifejezetten az ő kérésükre, bár sejtettem, hogy a rajzaim inkább sajátosak, mintsem szépek. Ha sikerült valami nagyobb kartonlapra szert tennem, volt, hogy térképszerű dolgokat rajzoltam, például egy képzeletbeli lakás vagy játszótér alaprajzát.

Navigációs menü

Színezni is nagyon szerettem, bár ehhez meg kellett vastagítani a színezők kontúrjait, mert egyébként nem láttam volna a vonalakat. Persze olyan aliglátósan rajzoltam: színezéskor gyakran kimentem a vonalból és fehér foltok is maradtak, a vonalaim nem voltak elég határozottak, de ez senkit sem érdekelt, még engem se nagyon.

Az óvodában természetes volt, hogy a többiek legjobb rajzaival együtt az én legjobb rajzaim is kikerültek a folyosóra, ahol a szülők és a többi gyerek is megnézhette őket. Itt párszor előfordult, hogy a többi gyerekkel együtt én is megkaptam az éppen aktuális rajzolós feladatlapot, és csak évek múlva jöttem rá, hogy akkor és lézeres látásjavítás, ha plusz azért nem értettem a feladatot, mert nem láttam, mi van a papíron.

Bejegyzés navigáció

Később, a már említett rajzórák kapcsán tettem pár kísérletet arra, hogy tapintható rajzban is alkossak képeket, ám az színek híján és a rajzeszközök igencsak szerény minősége miatt valahogy nem volt az igazi. Érdekes viszont, hogy született vak osztálytársaimnak is volt olyan szórakozása, hogy a Braille-írógéppel készítettek egyszerű rajzokat, például fenyőfát, magnót, házat, ám a hatpontos rendszer adta szerény eszközzel ez a lehetőség igencsak korlátos volt.

rajzoljon asztalt a látáshoz különféle látászavarok

Jól bizonyította azonban, hogy a rajzolás vágya bennük is ott volt. A vakok iskolájában a rajzolással és a színekkel leginkább az ún. Ez egy olyan habilitációs óra volt, amit a látásmaradvánnyal rendelkező gyerekeknek biztosítottak. Itt aztán volt helye a rajzolásnak és a színeknek, arról már nem is beszélve, hogy ez volt életemben az egyetlen olyan iskolai óra, ahol legálisan lehetett videójátékokkal játszani, persze szigorúan a es évek elejének szintjén.

De ez már egy másik történet.

Látáserősítés természetesen Ha munkánk vagy egyéb ok miatt több órát töltünk a számítógép előtt, a szemünk elkezd égni vagy fájni. Ekkor itt az ideje, hogy szünetet iktassunk be, és a szemünknek megadjuk a szükséges ellazulást. Hasznos lehet néhány egyszerű lazító gyakorlat, amelyeket akár a munkahelyünkön is elvégezhetünk, és amelyekkel látásunkat is erősíthetjük. Szemünk a nap folyamán igen elfárad, ezért fontos, hogy rendszeres gyakorlatokat végezzünk, amelyek könnyen beilleszthetők a mindennapokba. Próbáljuk ki ezeket!

Nem sok adatott meg nekem a dolgok látványából, de ezért a kevésért is egyre hálásabb vagyok. Tulajdonképpen csak veleszületetten vak barátaim, ismerőseim mellett értettem meg, mennyire nehéz is akár elmagyarázni, akár elképzelni azt, amit valaki sose láthat.

Azt nem is szoktam érteni, miért próbálkozik bárki a színek elmagyarázásával annak, aki soha se látott, különböző nézőpontok kombinálása minimum lehetetlen vállalkozásnak szoktam gondolni.

Galéria: Akik a vak gyerekekkel is rajzolnak 13 kép Fotó: Dívány A meseterápia és a művészetterápia különösen hasznos módszerek gyermekek esetében, mind a gyógyítás, mind a fejlesztés terén. Művészetterápia hallatán elsősorban automatikusan a képzőművészetek, a rajzolás, festés ugrik be, és valóban, ezeket ez eszközöket széles körben használják. De mi a helyzet akkor, ha a művészetterapeuta vak és látássérült gyermekekkel foglalkozik? Lehet-e vak gyerekekkel rajzolni, és mire jó esetükben a különböző módszerek kombinációja? Hogyan dolgozza fel egy gyerek, ha nem születésétől fogva látássérült, hanem később veszíti el a látását, és hogyan segíthetünk neki?

De nagyon nehéz elmagyarázni az rajzoljon asztalt a látáshoz egyszerűnek tűnő dolgokat is, mint az árnyékot, ami az este közeledtével megnyúlik, a mesterséges és természetes fények sokféleségét, a csillogást, a ködöt, a felhők vagy a lombok között átszürődő napsugarat, rajzoljon asztalt a látáshoz alacsonyan járó Napot, ami más szögben süt nyáron és télen.

Ugyanígy nekem is roppant nehéz, tulajdonképpen valószínűleg lehetetlen a valóságnak megfelelően elképzelnem a csillagos eget, a szivárványt, a fogyó holdat, a távolból látszó hegyláncok vonalát, a helyet, ahol ég és tenger összeér. Én persze látok annyit, hogy láthattam gyerekként a mesekönyvek vagy rajzfilmek képein a szivárványt, a csillagos eget vagy a kavargó hópelyheket, de felnőve rá kellett jönnöm, hogy a rajzolt csillagoknak vajmikevés közük van az égbolt csillagképeihez.

Ezzel együtt mégis van valami fogalmam a látványukról. A rajzolás megtanításában annak, aki rajzokat sose látott, talán az a legnehezebb, hogy a tapintásával három dimenziósként megismert világot egy lapon mindössze rajzoljon asztalt a látáshoz dimenzióban van mód ábrázolni.

Boguslaw Marek professzor ezt a nehézséget néhány zseniális példával világította meg.

rajzoljon asztalt a látáshoz a látásélesség átmeneti elvesztése

A fa lerajzolását egy körrel abszolváló vak kislány magyarázatáról, miszerint a fa törzsét átölelve a karja egy kört formáz, nekem rögtön az ókori példabeszéd jutott eszembe a vakok és az elefánt esetéről.

A köztudatban gyakran degradálónak bélyegzett tanmesében a vakoknak képet kell alkotniuk az elefántról, aminek eredménye, hogy minden vak annak a testrésznek alapján írja le az elefántot, amit éppen megérintett.

Valójában ez a példa meglehetősen jól rávilágít a tapintó érzékelés korlátozottságára, ami azonban nem jelenti a vak ember gondolkodásának korlátozottságát, ahogyan sokan tévesen értelmezik ezt a történetet. Marek professzor azt is Bemutatta, miképpen rajzoltak asztalt vak tanítványai szemben azzal, ahogyan egy látó gyermek leegyszerűsíti az asztal kétdimenziós képét mindössze három vonalra.

Gyermekrajz, babarajz: a firkálástól a házikóig

Az is megdöbbentő volt számomra, hogy mennyire nem tudták az általa tanított vak gyermekek egymáshoz helyesen kapcsolva ábrázolni az emberi testrészeket vagy egy-egy tárgy alkotóelemeit. Ennek a legszebb, számomra már-már megrendítő rajzoljon asztalt a látáshoz az a vak kislány volt, aki egy busz képét mindössze három vonal két egymás fölötti vízszintes és egy tőlük jobbra elhelyezkedő függőleges megrajzolásával ábrázolta: az alsó vízszintes vonallal jelölte a lépcsőt, a felsővel az ülést, a függőlegessel pedig a kapaszkodót.

Biztos vagyok benne, hogy én is találkoztam hasonló történetekkel, de sajnos konkrétan nem emlékszem rájuk. Csak az maradt meg világosan, hogy vakon született osztálytársaim többségének komoly nehézséget jelentett a környezetismeret órán Magyarország tapintható térképén tájékozódni, egy egyszerű szerkesztési feladatot elvégezni vagy akár az iskola épületén belül önállóan eljutni A-ból B-be.

Sokáig nem értettem a vakok kapcsán a szakirodalomban gyakran emlegetett verbalizmus jelenségének lényegét.

rajzoljon asztalt a látáshoz homályos látás hirtelen

Ma már tudom, hogy aki sose látott, valóban korlátozva van azáltal, hogy számos dolgot, bár a szó rajzoljon asztalt a látáshoz és jelentését ismeri, elképzelni, maga előtt látni sose fog. Ma már tudom, hogy aki sose látott, magát a látást, mint élményt sem ismeri. Hogyan tudná ő elképzelni a színeket, a tárgyak látványát különböző nézőpontokból, a szemünk és az agyunk érzéki csalódásait?

Hogyan tudná az általa bejárt útvonalak hálózatát térképpé, háromdimenziós térré, egyben áttekinthető rendszerré szervezni, hogyan tudná a kezei által bejárt ember nagyságú szobrot egészként érzékelni, vagy törzséből, ágából, leveléből és terméséből a többszáz éves gesztenyefa képét megalkotni?

És mégis vannak olyan vakok, akik valami oknál fogva egészen jól teljesítenek az ilyen feladatokban is. Nem gondolom, hogy látás és látásélmény nélkül nem lehet teljes életet élni, hiszen számos példát ismerek az ellenkezőjére. Ugyanakkor ma már értem, miért könnyebb sokminden akár minimális látás birtokában.

És nem, nem azért, mert maga a látás segít a mindennapi nehézségek megoldásában, hanem azért, mert egy a született vakokéhoz képest teljesen más érzékelési és szemléleti keretet rajzoljon asztalt a látáshoz a mindennapok dolgaihoz, legyen az a tájékozódás egy szobában, egy épületben vagy akár egy városban, netán egy térképen.

rajzoljon asztalt a látáshoz miért élesedik a látás

De azt sem gondolom, hogy látás híján az egyén szükségszerűen nehézségekre és kudarcra van ítélve ezeken a területeken. Csak jó eszközök és lelkes rehabilitációs szakemberek, pedagógusok és szülők kellenek, hogy már egész kisgyermek kortól tudatosan gondoskodjanak ezeknek a készségeknek a fejlesztéséről. Szerintem nagyon is megéri!